2009-ben elkészült az új web-oldala az iskolának. Mit vártál tőle, mire számítottál mennyire sikerül tartalmakat generálni az oldalra?
Elsősorban az volt a célunk az új honlappal, hogy a friss információt minél gyorsabban eljuttassuk a szülőkhöz, tanárokhoz és a gyerekekhez. És természetesen az iskolánk bemutatása, de ezt a feladatot nagyjából a régi weboldalunk is el tudta látni.
Mennyire volt nehéz beletanulni az új oldal használatába technikailag?
Nagyon egyszerű kezelni. Még azok a kollégák is hamar megtanulták, akik nem használnak nap mint nap számítógépet. Egyedül a képfeltöltés kicsit időigényes.
Milyen visszajelzéseket kaptok az oldal kapcsán?
Nagyrészt pozitívakat. Elég kevés visszajelzésünk van, de azért kezdenek kibontakozni a vélemények.
Viszont több helyről is jeleznek, hogy a honlap nem jelenik meg, vagy szétesik, szétcsúszik.
(Megoldásként javasoljuk mindenkinek, hogy használja a Firefox, Opera, Chrome, illetve az Internet Explorer (friss verziójú) böngészők valamelyikét - a szerk.)
Mennyire látjátok sikeresnek az oldal használatát a külső kommunikációs feladatok ellátásában? Vannak visszajelzések, hogy mennyire látogatják a szülők illetve a diákok?
Jelenleg a belső kommunikációs feladatok ellátásában segít nagyon sokat az oldal. Ami nekünk nagyon fontos, mert az iskolai programok gyakran változnak, és sok óraadó kolléga van. A szülőket továbbra is értesítjük levélben is a legfontosabb eseményekről.
Mennyire újszerű feladat a mindennapokat dokumentálni? Mi okozza a legnagyobb nehézségeket?
Ami nekem érdekesnek tűnik, az a bejegyzések hangvétele. A gyerekeknek a szülőknek, esetleg egymásnak írunk? Vagy az iskolát reklámozzuk? Ez még alakulóban van. Általában lelkesek vagyunk, de van olyan esemény, amiről kéne írni, de valahogy senki sem teszi meg. Ezeket általában magamra vállalom. Szeptemberben és októberben született pár nagyon jó blogbejegyzés, mindenféle témában. Sajnálom, hogy az év végén csak hírek születtek. Jó lenne, ha a blogok is jobban beindulnának.
Mik lesznek a jövőbeni fejlődési irányok az iskola online kommunikációja kapcsán?
Nehéz kérdés. Szeretném, ha szép lassan a szülőkkel nem kéne levelezni, hanem a honlapot látogatnák heti gyakorisággal. Mint ahogy az előbb említettem, jó lenne a blogbejegyzéseket szaporítani, és így képviselni az iskola véleményét a pedagógiában, adott esetben az oktatáspolitikában, vagy bármi másban.
Fotó: Rrrryan
Hozzászólások
Jeromeflolo (nem ellenőrzött)
2025.06.26, cs - 22:40
Permalink
tablet for added convenience
All of these games are live and ready to play <a href=https://bohol.info/pin-up-mobilnaja-versija-kazino-igrat-na-dengi-v.html...
Charlesfract (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 00:06
Permalink
A new promotion is coming
This means that they are available 24 hours a day and you can contact them for help [url=http://tevejonoaltar.com.br/easy-to-use-gallery-system/#comment-96036]ht...
Charlesfract (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 01:08
Permalink
A new promotion is coming
This means that they are available 24 hours a day and you can contact them for help [url=http://absolute-delusio.sakura.ne.jp/akasaka_blog/2017/05/14/split/#comm...
MichelleAnora (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 04:24
Permalink
cryptocurrency platform PrimeXBT x912p
pepperstone is a PrimeXBT pepperstone https://www.doa.go.th/procure/?p=..., founded in Australia in 2010, is a recognized broker specializing in trade on the trading floor forex and CFDs.
novosti dnya_cept (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 07:40
Permalink
новости дня
Запреты дня pechory-online.ru .
SallyKag (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 08:25
Permalink
духи b913o
Бесподобный топик, мне интересно ))))
bloomingdale's - здесь лучше всего подбирать духи из массы пропозиций по цене, [url=https://mancera2.ru/]туалетная вода[/url] типу запаха и нотам. fragrancex - парфюмерный аутлет с ведущими скидками на излюбленную парфюмерию.
DavidAcips (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 13:49
Permalink
Crave that extra edge
Think the fun stops at the welcome bonus? Think again [url=https://www.imdb.com/list/ls599740187/]https://www.imdb.com/list/ls59974...
DavidAcips (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 13:57
Permalink
Crave that extra edge
Think the fun stops at the welcome bonus? Think again [url=https://www.imdb.com/list/ls599733921/]https://www.imdb.com/list/ls59973...
can i buy finpe... (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 18:30
Permalink
Actual what you want to know about drug. XODH
Drug information. Cautions.
can i buy finpecia online
All information about drug. Get now.
Aaronfub (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 21:18
Permalink
Entkernungsarbeiten Industriedemontage
Entfernen von Tapeten, Putz oder Fliesen an Wanden; Demontage der Medienversorgungen, wie Luftungs- und Rohrleitungen und Kabel; Beraumung und Entsorgung abbrucharbeiten innen
Sazryop (nem ellenőrzött)
2025.06.27, p - 22:43
Permalink
Приобрести диплом любого института
Заказать документ о получении высшего образования вы сможете в нашем сервисе. Купить диплом института по доступной цене можно, обратившись к проверенной специализированной компании. [url=http://danishwomenorg.com/read-blog/9601/]danishwomenorg.com/read-blog/9...
Iyannahoord (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 00:05
Permalink
ПокерОК сайтtzamo
официальный сайт ПокерОК
играть на сайте ПокерОК
where to get pr... (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 01:34
Permalink
Actual information about medicines. XCNU
Drug information for patients. Generic Name.
where to get priligy without rx
All what you want to know about drug. Get information now.
how to get azat... (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 06:38
Permalink
Best trends of medicines. XFOG
Medicament prescribing information. Drug Class.
how to get azathioprine without prescription
Best trends of pills. Read now.
where to buy ch... (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 09:06
Permalink
Best about pills. LUDK
Pills information leaflet. Brand names.
where to buy cheap phenytoin pill
Actual about drug. Read information here.
order prevacid pill (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 11:36
Permalink
Actual about drug. RGJH
Drug information. Effects of Drug Abuse.
order prevacid pill
Some news about pills. Get information now.
dragon slots_irSi (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 15:56
Permalink
dragon slots
dragon slots [url=www.dragonslotscasinos.mobi]dragon slots[/url] .
GeraldDet (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 16:00
Permalink
pokerdom today
https://pokerdom.today/
Cazrsli (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 16:38
Permalink
Купить диплом геолога
Мы можем предложить дипломы любой профессии по выгодным тарифам. Купить диплом геолога -- ky...
LeslieZex (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 16:45
Permalink
Диплом для устройства в крупную компанию — как выбрать
Оформиление дипломов ВУЗов по всей России и СНГ — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы даем гарантию, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 4439 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
Перейти — ответим быстро, без лишних формальностей.
dragon slots_uioi (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 17:12
Permalink
dragon slots
dragon slots casino https://dragonslotscasinos.net/ .
JoseJAm (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 19:26
Permalink
Crypto Trading Volume Tools d827n
The data includes scan results, <a href=http://www.etsididesign.com/entrevistas-design-world/uncategorized/maxim... or analyzing price changes. This advanced scanner is frequently updated, taking into account the current values of the cryptocurrency.
IsmaelMed (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 23:28
Permalink
Lhanecrymn
Pretty section of content. I just stumbled upon your website and in accession capital to assert that I acquire in fact enjoyed account your blog posts. Any way I will be subscribing to your feeds and even I achievement you access consistently quickly.
https://blooms.com.ua/linzy-na-fary-avto-yak-vybir-vplyvaie-na-komfort-v...
Anthonycax (nem ellenőrzött)
2025.06.28, szo - 23:49
Permalink
Escape from tarkov
В нашем магазине вы найдете лучшие Undetected читы для Escape From Tarkov <a href=https://pkzsk.info/pochemu-wh-satano-luchshie-chity-dlya-escape-from-tar...
Josephimage (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 00:46
Permalink
Купить диплом государственного образца
Оформиление дипломов ВУЗов в Москве — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы даем гарантию, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 4535 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
[url=http://inforepetitor12.ru/]Пишите в личные сообщения[/url] — ответим быстро, без лишних формальностей.
WilliamGex (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 00:51
Permalink
Купить диплом для устройства на работу — какие требования
Оформиление дипломов ВУЗов в Москве — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы гарантируем, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 2632 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
Купить диплом института — ответим быстро, без лишних формальностей.
Tonyaspore (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 01:37
Permalink
Купить диплом с печатями и подписями
Оформиление дипломов ВУЗов в Москве — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы гарантируем, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 1035 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
[url=http://inforepetitor13.ru/]Купить диплом нового образца[/url] — ответим быстро, без лишних формальностей.
MichaelBligh (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 01:37
Permalink
Купить диплом для устройства на работу — какие требования
Мы предлагаем оформление дипломов ВУЗов по всей России и СНГ — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы даем гарантию, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 4234 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
На этой странице — ответим быстро, без лишних формальностей.
LeslieZex (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 01:41
Permalink
Диплом на заказ с подтверждением через проверку
Покупка дипломов ВУЗов по всей России и СНГ — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы гарантируем, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 3935 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
Диплом цена — ответим быстро, без лишних формальностей.
Bettymit (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 09:45
Permalink
Где безопасно заказать диплом — ТОП-советы
Оформиление дипломов ВУЗов в Москве — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы даем гарантию, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 3054 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
Сайт компании — ответим быстро, без лишних формальностей.
LillyAxiox (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 10:02
Permalink
Купить диплом без личного присутствия
Оформиление дипломов ВУЗов в Москве — с печатями, подписями, приложением и возможностью архивной записи (по запросу).
Документ максимально приближен к оригиналу и проходит визуальную проверку.
Мы даем гарантию, что в случае проверки документа, подозрений не возникнет.
- Конфиденциально
- Доставка 3–7 дней
- Любая специальность
Уже более 3184 клиентов воспользовались услугой — теперь ваша очередь.
[url=http://spbrcom11.ru/]Узнать подробнее[/url] — ответим быстро, без лишних формальностей.
RichardPep (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 10:59
Permalink
Play Tarkov they said
An extremely hardcore game, Escape from Tarkov aims to provide players <a href=https://pkzsk.info/pochemu-wh-satano-luchshie-chity-dlya-escape-from-tar...
steelersfanHum (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 13:38
Permalink
Test, just a XRumer 23 StrongAI test...
<>отите|Желаете|Мечтаете] получить <>есплатный|даровой|халявный] NFT? ?? Участвуйте в <>озыгрыше|акции|лотерее] от LoveShop "Shop1-biz"! ?? Подробнее
https://love-shop-1300.homes
#loveshop1300-biz # shop1-biz #loveshop13 #loveshop15 #loveshop16 #loveshop17 #loveshop18
get cheap albut... (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 13:55
Permalink
Twf 7 Venv Xvu
albu... price list
Henrykam (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 17:45
Permalink
Details for melbet
Unlock exclusive rewards with the latest Melbet promo code for 2026 https://pumpyoursound.com/u/use...
PlobgrobBep (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 19:19
Permalink
Hey, friend, read this killer article — it's packed with insane
Hey there, legend, I accidentally stumbled upon something weirdly brilliant, I had to shut my tabs and share immediately.
This article is totally bonkers. It’s packed with color chaos, brain-hugging ideas, and just the right amount of interface wizardry.
Think I’m kidding? Alright, [url=http://draingridperscky.com/__media__/js/netsoltrademark.php?d=velikie-l... the madness right here[/url]!
Need more hype? Fine. Imagine a robot designer coded a site after reading memes. That’s the chaos this thing of wonder gives.
So click already, and bookmark it forever. Because honestly, this is worth it.
That’s it.
Diplomi_vaKa (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 19:52
Permalink
Купить диплом любого ВУЗа!
Мы готовы предложить документы учебных заведений, расположенных в любом регионе РФ. Приобрести диплом любого университета:
<a href=http://ai.holiday/read-blog/32015_kupit-diplom-v-moskve-s-zaneseniem.htm...
WilliamPhymn (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 21:43
Permalink
Можно перевернуть игровой процесс
Это игра стрелялка основанная на максимальной реалистичности игрового геймплея [url=http://seowitkom.ru/news/internet_magazin_chitov_dlja_igr_wh_satano/2025...
WilliamPhymn (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 21:48
Permalink
Можно перевернуть игровой процесс
Это игра стрелялка основанная на максимальной реалистичности игрового геймплея <a href=https://gamescasual.ru/kak-igrat-v-pubg-bez-chitov-sovety-dlya-chestnyh-...
DavidDitty (nem ellenőrzött)
2025.06.29, v - 22:52
Permalink
artcetru
Thanks for the article. Here's more on the topic https://cultureinthecity.ru/
how can i get n... (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 03:00
Permalink
Best news about drugs. KAIS
Medicament information leaflet. Long-Term Effects.
how can i get nortriptyline for sale
Everything information about medication. Read information here.
ErikaLob (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 05:57
Permalink
stem cells y709p
Абсолютно с Вами согласен. Мне кажется это очень отличная идея. Полностью с Вами соглашусь.
Muse cells are capable of generating cells representing all three germ layers from a single cell, either spontaneously or completely when https://StemCellPriceInfo.com/ are induced by cytokines.
metoprolol incr... (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 09:23
Permalink
All trends of medication. FKYN
Medication information leaflet. What side effects can this medication cause?
metoprolol increased appetite
Everything trends of drug. Read here.
IrwinMeria (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 10:01
Permalink
Claiming your bonus is simple
Melbet stands out with its vast sports betting markets <a href=https://big-turtle.ru/forums/topic/%d0%bf%d1%80%d0%be%d0%bc%d0%be%d0%ba%...
<a href="https:... (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 10:17
Permalink
imgtuberu
Thanks for the article. Here's more on the topic https://imgtube.ru/
how to buy gene... (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 11:49
Permalink
Actual trends of drugs. IIUE
Medicine information leaflet. Brand names.
how to buy generic trileptal without insurance
Some what you want to know about meds. Read information here.
Michaelbug (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 14:20
Permalink
Как запустить косметический бренд
Производим уходовую SPA-косметику, используя эфирные масла и натуральные ингредиенты, большинство из которых - эндемики Байкала [url=https://terrua.ru/tpost/8smau7yv51-kak-zapustit-kosmeticheskii-brend-vis...как создать бренд без своего производства[/url]
Michaelbug (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 15:31
Permalink
Как запустить косметический бренд
Производим уходовую SPA-косметику, используя эфирные масла и натуральные ингредиенты, большинство из которых - эндемики Байкала <a href=https://terrua.ru/tpost/8smau7yv51-kak-zapustit-kosmeticheskii-brend-vis...стоимость запуска СТМ косметики
<a href="https:... (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 16:06
Permalink
Thanks for the article
Thanks for the article. Here is a website on the topic - https://40-ka.ru/
MatthewWealp (nem ellenőrzött)
2025.06.30, h - 18:38
Permalink
Как оформить личную медицинскую книжку
Пройти обследование на медкнижку можно с ПН по ПТ с 9:00 до 18:00 во всех центрах анализы для медкнижки
Oldalak