Szorgalmi idő:
Az első tanítási nap: 2014. szeptember 1. (hétfő), évnyitó: 09.00 óra.
Őszi témahét: 2014. október 20-22. (hétfő-szerda).
Szalagavató: 2014. november 28. (péntek).
Adventi hét, bazár: 2014. december 17-19. (szerda-péntek).
Az első félév vége: 2015. január 16.
Félévi bizonyítvány: 2015. január 23. (péntek).
Farsang: 2015. február 13. (péntek).
Tavaszi témahét: 2015. március 30 – április 1. (hétfő-szerda).
Erdei iskola: 2015. június 8 - 12. (hétfő-péntek).
A Tüskevár Iskola elmúlt tíz évének fontos hagyománya, hogy a tanév lezárásaként Erdei Iskolát szervezünk.
Idén szeretnénk tovább mélyíteni a gyermekek kapcsolatát Magyarország egyik legszebb tájegységével, a Balaton-felvidék – eddig még meg nem látogatott – nevezetességeivel, és ha az időjárás is kegyeibe fogad minket, még fürödni is tudunk a Balatonban.
A négynapos tábor során:
• elkerékpározunk Tihanyba, ahol megnézzük az apátságot, az altemplomot, II. András sírját, és a gejzír képződményeket,
Idén is várjuk szeretettel diákjainkat, szüleiket, a nagyszülőket, hogy együtt legyünk, ismerkedjünk, jól érezzük magunkat. Főzni bográcsban fogunk, a büfé „batyus-piknik” alapon önkiszolgáló lesz. A sportoláshoz, munkához szükséges, az időjárásnak megfelelő ruházatról mindenki maga gondoskodik.
A részvétel a tanulók számára kötelező, mivel a május 2-i munkaszüneti napot dolgozzuk le…
Időpont: 2014. május 10., szombat, 10-15.00 óra.
Helyszín: Csillebérc, Tüskevár Iskola és sportpálya.
Programok:
Honvédelmi váltóverseny (?!)
Sport
• tollas, pingpong,
A 2014/15-ös tanévre 9. osztályba felvételt nyert tanulók:
Andó Attila
Bajzik György
Bándi Bence
Csepregi Brigitta
Csömöri Gergely
Erdei Dániel
Fazekas Márton
Göndöcs Kevin
Hódosi Barnabás
Jurecska Richárd
Kardebo Noel Dominik
Kun Adrienn
Lakos Bence
Meliska Luca
Mezőssy-Jordán Valér
Nemessányi-Tóth Rita
Németh-Wölcz Noémi
Sitku András
Szírmai Tímea
Tamaskó Vivien
Tóth Ábel
Tribol Norbert
Varga Patrik
Viola Zsolt
Jövő héten (december 16-20.) megkezdődik az Adventi hét iskolánkban. Szokásainknak megfelelően ezen a héten nem lesz órarend szerinti tanítás, hanem változatos programokkal készülődünk a Karácsonyra.
Az Adventi hét részletes programja:
December 16., hétfő
Reggel 8.45-re jövünk iskolába. A program kb. 13 óráig tart.
December 17., kedd
Ezen a napon délután kezdődik az iskolai program, és másnap, szerdán kb. 13 órakor ér véget.
jártunk a kilencedikesekkel Pénzesgyőrben. Igen jó hangulatú két napot töltöttünk együtt. Volt időnk kicsit dolgozni, tésztát dagasztani, pizzát sütni kemencében, este kártyázni, rövidet kirándulni és sokat-sokat beszélgetni.
Az őszi szünet előtt tartottuk az idei első témahetet. A pénz körül forgott a sok program...Szakértő előadókat is hívtunk, hogy "hitelesebben" vezethessük be diákjainkat a pénzügyi ismeretekbe. Saját pénzt gyártottunk, amit elkölthettünk a büfében, pókeren és a tetováló szalonban. Bankot alapítottunk, amit nem sikerült kirabolni. A szociopoly nevű játék igen nagy sikert aratott, köszönet érte.
A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája.
A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.