Birth of image

December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.

És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!

Hír szótár:

Hozzászólások

cialis compresse 5 mg prezzo : a medication containing tadalafil, treats erectile dysfunction and benign prostatic hyperplasia. In Italy, 28 tablets of Cialis 5 mg costs approximately €165.26, but costs differ by pharmacy and promotions. Generic options, like Tadalafil DOC Generici, range from €0.8–€2.6 per tablet, offering a cheaper choice. Consult a doctor, as a prescription is required.

Good post. I learn something totally new and challenging on sites I stumbleupon everyday. It's always exciting to read through content from other authors and use a little something from their web sites.
https://sun-shop.com.ua/sravnenie-elektroshokerov-po-moshchnosti-chto-va...

Looking for love? Join our online dating site and find your perfect match today [url=https://t.me/s/bbwcamsnet]bbw porn[/url]

Looking for love? Join our online dating site and find your perfect match today [url=https://t.me/s/bbwcamsnet]bbw porn[/url]

Soil compaction is one of the most important operations carried [url=https://amanimiami.com/blog/the-art-of-exclusivity-unveiling-the-bentley... Art of Exclusivity: Unveiling the Bentley Continental GT[/url]

Soil compaction is one of the most important operations carried [url=https://betonly.ru/stati/itogi-zasedaniya-tk-465-stroitelstvo.html]Итоги заседания ТК 465 «Строительство»[/url]

If you need a working Melbet promo code for today, then it is best to go straight here http://seobattlezone.k...

The combination is usually a combination of letters and numbers that you can enter <a href=https://pain-management.hellobox.co/7324246/888starz-free-code-bonus-up-...

Outstanding post however I was wanting to know if you could write a litte more on this subject? I'd be very thankful if you could elaborate a little bit further. Thank you!
https://svitozar.com.ua/bi-led-linzi-ta-komponenty-suchasne-rishennya-dl...

установка заборов из профнастила под ключ цена http://zaborizproflista.ru/iz-... .

There are several types of promo codes: for registration, replenishment and personal offers http://mybaltika.info/ru/blogs...

Culinary diplomacy is the practice of using food and culinary <a href=https://www.vegancakebocaraton.com/blog/how-raw-passion-creates-beautifu... Raw Passion Creates Beautiful Custom Cakes for Every Occasion

There are several types of promo codes: for registration, replenishment and personal offers https://vk.com/masha2090...

Hi there it's me, I am also visiting this site daily, this site is genuinely fastidious and the viewers are genuinely sharing good thoughts.
prepaid Zain

Culinary diplomacy is the practice of using food and culinary <a href=https://mixlogistic.com/rezkij-rost-stoimosti-dnouglubitelnyh-rabot-v-ar...Резкий рост стоимости дноуглубительных работ в Арктике

Единый портал аренды. На Аренда24 можно взять в аренду или сдать в аренду коммерческую недвижимость, строительную технику, оборудование от ИП и организаций по всей Беларуси Аренда манипулятора

Oldalak