Interjú Seffer Dáviddal az iskola on-line kommunikációjáról

2009-ben elkészült az új web-oldala az iskolának. Mit vártál tőle, mire számítottál mennyire sikerül tartalmakat generálni az oldalra?
Elsősorban az volt a célunk az új honlappal, hogy a friss információt minél gyorsabban eljuttassuk a szülőkhöz, tanárokhoz és a gyerekekhez. És természetesen az iskolánk bemutatása, de ezt a feladatot nagyjából a régi weboldalunk is el tudta látni.

Mennyire volt nehéz beletanulni az új oldal használatába technikailag?
Nagyon egyszerű kezelni. Még azok a kollégák is hamar megtanulták, akik nem használnak nap mint nap számítógépet. Egyedül a képfeltöltés kicsit időigényes.

Milyen visszajelzéseket kaptok az oldal kapcsán?
Nagyrészt pozitívakat. Elég kevés visszajelzésünk van, de azért kezdenek kibontakozni a vélemények.

• Kollégák: Szeretik élvezik, használják.
• Szülők: Akik rendszeresen nézik, azoknak nagyon tetszik. Többen szeretnének regisztrálni, és kommentelni, vagyis aktívan részt venni az oldal működésében.
• Gyerekek: néhányan rendszeresen látogatják, páran inkább akkor, ha hallják, hogy van fenn valami érdekes. Elsősorban a képek érdeklik őket.
• Külső visszajelzések: Több oktatási szakember is jelezte, hogy le vannak nyűgözve. Jöttek felvételizők, akiknek a honlap tetszett meg.

Viszont több helyről is jeleznek, hogy a honlap nem jelenik meg, vagy szétesik, szétcsúszik.
(Megoldásként javasoljuk mindenkinek, hogy használja a Firefox, Opera, Chrome, illetve az Internet Explorer (friss verziójú) böngészők valamelyikét - a szerk.)

Mennyire látjátok sikeresnek az oldal használatát a külső kommunikációs feladatok ellátásában? Vannak visszajelzések, hogy mennyire látogatják a szülők illetve a diákok?
Jelenleg a belső kommunikációs feladatok ellátásában segít nagyon sokat az oldal. Ami nekünk nagyon fontos, mert az iskolai programok gyakran változnak, és sok óraadó kolléga van. A szülőket továbbra is értesítjük levélben is a legfontosabb eseményekről.

Mennyire újszerű feladat a mindennapokat dokumentálni? Mi okozza a legnagyobb nehézségeket?
Ami nekem érdekesnek tűnik, az a bejegyzések hangvétele. A gyerekeknek a szülőknek, esetleg egymásnak írunk? Vagy az iskolát reklámozzuk? Ez még alakulóban van. Általában lelkesek vagyunk, de van olyan esemény, amiről kéne írni, de valahogy senki sem teszi meg. Ezeket általában magamra vállalom. Szeptemberben és októberben született pár nagyon jó blogbejegyzés, mindenféle témában. Sajnálom, hogy az év végén csak hírek születtek. Jó lenne, ha a blogok is jobban beindulnának.

Mik lesznek a jövőbeni fejlődési irányok az iskola online kommunikációja kapcsán?
Nehéz kérdés. Szeretném, ha szép lassan a szülőkkel nem kéne levelezni, hanem a honlapot látogatnák heti gyakorisággal. Mint ahogy az előbb említettem, jó lenne a blogbejegyzéseket szaporítani, és így képviselni az iskola véleményét a pedagógiában, adott esetben az oktatáspolitikában, vagy bármi másban.

Fotó: Rrrryan

Blogszótár:

Hozzászólások

What's next for ozempic and wegovy? Who was ozempic created for? {lower|worse} in {heading|categories|section} "#file_links["C:\Users\Admin\Desktop\file\gsa+en+RDXVNMS8NWP2URLBB.txt",1,N]", you {will find|will be able to find} {everything|absolutely everything} that {you|they} {need|need|need|may need} {say|know|tell} about ozempic, {so that} in {the next|next time}, when {speech|dialogue|conversation} {comes|is being conducted} about {this|this and other} {you|you don't know} don't {have to|had to} pretend {what are you|what|what are you|what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you/what are you You {realize|understand} what you're talking about, and {perhaps|quite probably|maybe} you'll even decide if {this|this} is right for you.

2025年NBA免費線上看直播:籃球投注與即時更新的完整指南

隨著全球體育迷對線上博弈和賽事直播的需求不斷增長,NBA作為最受歡迎的籃球聯賽之一,自然成為了眾多球迷關注的焦點。2025年的NBA賽季將帶來更多精采的比賽,而如何免費觀看這些比賽並參與場中投注,已成為球迷們最關心的話題。本文將為您提供完整的NBA免費線上看直播教學、即時比分更新、以及相關的投注技巧。

一、NBA免費線上看直播的管道
不論是季後賽(4月-5月)還是總決賽(6月),NBA的每一場比賽都充滿激情與挑戰。以下是幾種常見的免費直播方式:

1. 線上直播平台
OB體育電視台 、鑫寶體育電視台 、SUPER體育電視台 等平台提供免費註冊服務,新用戶還可獲得168預測金,讓您在觀看比賽的同時也能進行運彩投注。
只需簡單註冊帳號,選擇【熊貓體育】或【RG富遊體育電視台】,即可輕鬆進入NBA籃球LIVE直播。
2. 電視轉播頻道
華視NBA籃球頻道 、ELTA TV 、以及中華電信MOD 也提供64場全賽事的LIVE轉播,適合喜歡透過電視欣賞比賽的球迷。
如果您偏好手機觀看,可以訂閱Hami Video NBA專區 ,每月僅需149元即可享受所有賽事的高清轉播。
二、如何註冊/登入以免費觀看NBA直播?
如果您想通過線上平台觀看NBA直播,以下是詳細步驟:

點選【RG官網】或【富遊娛樂城】官網,選擇「註冊/登入」。
輸入會員資料完成註冊。
登入後,點選【熊貓體育】或【體育直播】分類。
選擇NBA籃球視頻直播,即可免費觀看您感興趣的比賽。
三、NBA即時比分與場中投注
對於熱衷於運動彩券的球迷來說,NBA不僅是一場視覺盛宴,更是投注的好時機。以下是一些實用的投注建議:

即時比分更新 :透過【RG富遊體育電視台】或【熊貓體育】,您可以隨時掌握比賽進展,並根據比分變化調整投注策略。
場中投注技巧 :例如,在比賽關鍵時刻(如延長賽或最後三分鐘),利用即時數據進行快速下注,往往能提高勝率。
此外,NBA季後賽和總決賽期間,各平台通常會推出特別優惠活動,例如加倍獎金或贈送預測金,讓您的投注更有趣味性。

四、其他熱門賽事推薦
除了NBA之外,2025年還有許多值得期待的體育盛事:

2024夏季奧運 :涵蓋多項運動項目,是體育迷不容錯過的國際賽事。
2024歐洲盃 :足球迷的年度盛宴,各國勁旅爭奪最高榮譽。
2024 WBC世界棒球經典賽 :棒球愛好者的狂歡節,亞洲強隊表現備受矚目。
2023-2024英超聯賽 :足球迷必追的頂級聯賽,精彩程度無與倫比。
五、結語
無論您是單純的NBA球迷,還是熱衷於運動彩券投注的玩家,2025年的NBA賽季都將為您帶來無限樂趣。透過本文介紹的免費直播管道與投注技巧,您可以輕鬆享受每場比賽的刺激與精彩。現在就趕快註冊帳號,加入這場籃球狂歡吧!

立即行動!登入【熊貓體育】或【RG富遊體育電視台】,開啟您的NBA免費線上看之旅!

Я извиняюсь, но, по-моему, Вы не правы. Давайте обсудим. Пишите мне в PM.
it is possible execute bets as on sporting events Champions League, and at sports casino of the second youth league of the BetWinner [url=http://l93615gx.bget.ru/test/aviator-rwanda-exploring-the-thrills-of-onl... Iceland.

Мы готовы предложить дипломы любых профессий по разумным ценам.
Вы приобретаете диплом через надежную и проверенную компанию. Купить диплом о высшем образовании-- [url=http://proathletediscuss.com/read-blog/4312_kakim-obrazom-razumno-kupit-...

Официальная мобильная версия [url=https://mostbet-wdm8.xyz/]мостбет[/url] - удобное и безопасное приложение для ставок на спорт на любом устройстве.

This versatile bonus is tailored to every player, making 1xBet the place to go for sports and casino https://faceout....

Джойказино: мир азарта и больших возможностей!Погрузитесь в атмосферу ярких эмоций! Сотни слотов, live-игры с реальными дилерами, турниры с призами — выбирайте развлечения по вкусу. Регистрация за пару кликов, бонусы для всех игроков и моментальные выплаты. Лицензия гарантирует честность, а поддержка работает круглосуточно. Удобный интерфейс и мобильная версия оценят даже новички https://energypowerworl...

interesting news

[URL=https://indianpremierleague2025.shop/179.html]indian premier league 2025[/URL]

Are you ready to feel thrilling emotions playing one of the best crash games ever krishna hospital hyderabad lakdi-ka-pul

Куда уж тут против таланта
and in case you will have to make your 1st deposit on the website, [url=https://sasan.salimi.info/?p=9251]https://sasan.salimi.info/?p=9251[/url] you can secure your incentive bonus!

ы весело!
joining mobile betting with betwinner was for me cozy and convenient baggage of experience [url=https://www.kompster.com/uncategorized/discover-exciting-features-of-bet.... similar to a TV show about her relationship, about a live cereal relationship if the winner conducts a meager negotiation.

Джой казино – лицензированное онлайн-казино с большим выбором игровых автоматов. Качественный софт, выгодные акции, обзор официального <a href="https://www.vevioz.com/post/1408930_live-dilery-v-onlajn-kazino-budushee...

A crosslink is a physical or chemical bond that connects the functional groups of a polymer chain to another one through covalent bonding or supramolecular BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, MASS BACKLINKING – TELEGRAM @SEO_LINKK

A crosslink is a physical or chemical bond that connects the functional groups of a polymer chain to another one through covalent bonding or supramolecular SEO BACKLINKS, BLACK-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING – TELEGRAM @SEO_ANOMALY

[url=https://mostbet-wqd1.top/]mostbet com[/url] - популярная букмекерская контора, предлагающая широкий выбор спортивных событий и высокие коэффициенты на ставки.

Backlinks, or inbound links, are hyperlinks from one website to another. They signal trust, showing that one site values another's content. Search engines like SEO BACKLINKS, CROSS-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING – TELEGRAM @SEO_ANOMALY

?? Метафора — мощнейший инструмент!
Хочешь разбираться в людях лучше любого психолога?
Овладей мощной техникой — сказкотерапией.
Используй образы, как ключ к подсознанию.

?? ?? Подходит даже тем, кто работает психологом онлайн.

?? ? Сейчас действует акция — обучение по сниженной цене!
Не упусти возможность получить мощный инструмент!

?? Подробнее: https://gotq.ru/first-skazka

#детскийпсихологмосква

Google в помощь
{one of |almost} {the most|most{common|popular|in-demand|famous|famous|famous} {common|frequently made} mistakes #file_links["C:\Users\Admin\Desktop\file\gsa+en+10kPBNbcco-game.comP2URLBB.txt",1,N] a password, and {actually|actually|meanwhile|and by the way} {her|this material} {is easy|accessible} to eliminate.

Спасибо за ценную информацию. Я воспользовался этим.
Задача тренера на семинаре не просто делиться теоретической информацией, но также провоцировать споры и обсуждения темы, [url=https://avizo.kiev.ua/proposal/1429588/]https://avizo.kiev.ua/proposal/1... практических кейсов.

One of the key benefits of time-based rewards is the sense of progression they provide <a href="https://kompkimi.ru/wp-content/pages/crazy_time_na_dengi__uvlekatelnaya_...

1xCasino welcome bonus is a package active across your first four deposits. New customers will claim up to €2205/$2420 1xcasino покер

By incorporating mass page backlinks into your SEO strategy you can enhance your chances of achieving better search engine rankings SEO BACKLINKS, CROSS-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING – TELEGRAM @SEO_ANOMALY

Арка из воздушных шаров https://zeelsharik.ru/catalog/product/shar-pastel-ekstra-soft-pink/

Стоимость зависит от метража, сложности узора, монтажа и доставки https://zeelsharik.ru/catalog/product/nabor-9-na-vypisku-devochki/

Арка из шаров на открытие (красный https://zeelsharik.ru/catalog/product/shar-hodyachiy-a-hodr90-chelovek-p...

Создание композиций из воздушных шаров https://zeelsharik.ru/catalog/product/shar-figura-malyshka-v-oblakah/

Компания Sharonline https://zeelsharik.ru/catalog/product/nabor-22-na-vypisku-devochki/
ru осуществляет срочную доставку шаров с гелием уже через 2 часа после оформления заказа https://zeelsharik.ru/catalog/product/shary-shelkografiya-pastel-s-dr-ke...
Заказы принимаются круглосуточно https://zeelsharik.ru/catalog/product/nabor-180-s-ciframi/

Оформление цветами мероприятий в Москве - агенство оформления и проведения праздников https://zeelsharik.ru/catalog/product/nabor-2/

This guide explores the core SEO strategies needed to increase visibility for your gambling app, attract more users, and improve your rankings SEO BACKLINKS, CROSS-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING – TELEGRAM @SEO_ANOMALY

КОРОЧЕ, ВСЁ ПОНЯТНО
if you are registering email, you need write the country, city of residence, enter the email, mobile number , betwinner [url=https://uvc-2020.com/?p=232341]https://uvc-2020.com/?p=232341[/url] and full name, and among other things create a password.

Roller garage doors are easy to use, especially when you have a garage remote door system <a href="https://hallbook.com.br/blogs/538157/%D0%9F%D1%80%D0%BE%D0%BC%D0%BE%D0%B...

Так бывает.
Can I play bc game crash online? 2. now at cards [url=https://www.denizmusic.com/bc-game-review-an-in-depth-look-at-the-popula... are required – specify a valid email address or cell phone number.

Я извиняюсь, но, по-моему, Вы не правы. Я уверен. Давайте обсудим. Пишите мне в PM, пообщаемся.
среди них имеются и данного плана, [url=https://gorodpavlodar.kz/News_110756_3.html]лучшее время для приёма витаминов[/url] способные улучшить качество ночного отдыха. При проблемах с засыпанием нужно приобрести препарат с мгновенным действием.

купить диплом с занесением в реестр реально rusdiplomm-orig.ru .

The service will help you to attract the indexing robots of Google search engine (Googlebot) and get indexed your web page or backlinks faster BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, MASS BACKLINKING – TELEGRAM @SEO_LINKK

Howdy! This post could not be written any better! Reading this post reminds me of my old room mate! He always kept chatting about this. I will forward this article to him. Fairly certain he will have a good read. Thanks for sharing!
https://euro-house.com.ua/headlight-protection-guide.html

Премиальные шторы на заказ для вашего интерьера, лучшие цены.
Идеальные шторы по вашим размерам, быстро.
Изготовление штор на заказ, под любой стиль.
Лучшие ткани для штор на заказ, высокое качество материалов.
Заказать шторы на заказ для спальни, с учетом модных трендов.
Надежное изготовление штор на заказ, быстро и качественно.
Создание штор на заказ из натуральных тканей, используя современные технологии.
Эксклюзивные шторы на заказ, подчеркивающие вашу индивидуальность.
Современные шторы на заказ, под любой интерьер.
Создание штор для любого типа окна, с возможностью индивидуального дизайна.
Изготовление штор на заказ на любой вкус, воплощая ваши идеи.
Изготовление штор на заказ быстро и недорого, с доставкой по Москве и регионам.
Элегантные шторы на заказ, от ведущих дизайнеров.
Премиум шторы на заказ, подчеркните стиль вашего помещения.
Создание уникальных штор для любой комнаты, от профессиональных мастеров.
Высококачественные шторы на заказ, под любой стиль.
сшить шторы на заказ сшить шторы на заказ . Прокарниз

Throughout this review, we will describe the advantages and benefits of betting on 1xBet from Argentina, as well as tell you a little about the brand, its promotions, and how to use these promo codes on its platform to take advantage of its promos https://www.deviantar...

Стандарт будет совершенствоваться - бывает, первые три года будем его корректировать каждые шесть месяцев, а в дальнейшем перейдем, всё это прописано в в международной практике, [url=https://drip.ist/rijeltor-shhelkovo-nadezhnyj-pomoshhnik-v-mire/]https:/... на ежегодные коррективы.

В этом что-то есть. Я согласен с Вами, спасибо за помощь в этом вопросе. Как всегда все гениальное просто.
many connoisseurs of comics adore playing slot machines dedicated to this issue, and at the same time/ at the same time well earn on relevant [url=https://www.wilk-agency.com/2025/04/06/table-games-at-slotit-casino-21/]....

Melbet is not just a casino, but also a bookmaker platform with bets on popular sports: football, basketball, tennis, hockey and others <a href="https://www.diigo.com/item/note/b05aq/ryoc?k=6d7cffaeb5f93109119d738db51...

Melbet is not just a casino, but also a bookmaker platform with bets on popular sports: football, basketball, tennis, hockey and others <a href="https://webyourself.eu/blogs/1049173/Code-Promo-Melbet-Pari-Gratuit-Bonu...

Шторы на лесных участках: особенности выбора
шторы в загородном доме [url=https://zagorodshtory.ru/]шторы в загородном доме[/url] ."Ткацкий"

Где заказать диплом специалиста?
Купить диплом ВУЗа по невысокой цене возможно, обращаясь к надежной специализированной компании.: bisness-diplom.ru

Здравствуйте!
Мы предлагаем дипломы любой профессии по доступным ценам. Цена зависит от той или иной специальности, года выпуска и образовательного учреждения: [url=http://diploman.com/]diploman.com/[/url]

Cool, I've been looking for this one for a long time

indianpremierleague-2025

The Race Up Aviator game has been gaining traction on Reddit, where players share tips, big wins, and thrilling near-misses. Many users are discussing strategies and comparing experiences, making it a hot topic in online casino communities <a href="https://www.reddit.com/user/hawertin/comments/1jv9tri/race_up_casino_avi... Up Aviator

Скатерть из силикона от производителя является абсолютно безопасной. Она не испаряет токсичных соединений Силиконовая скатерть недорого

The Race Up Aviator game has been gaining traction on Reddit, where players share tips, big wins, and thrilling near-misses. Many users are discussing strategies and comparing experiences, making it a hot topic in online casino communities <a href="https://www.reddit.com/user/hawertin/comments/1jv9tri/race_up_casino_avi...

[url=https://mostbet-wby7.top/]мостбет ru[/url] - популярный букмекерский сайт с широкой линией спортивных событий и выгодными коэффициентами для ставок.

Howdy! Would you mind if I share your blog with my zynga group? There's a lot of people that I think would really enjoy your content. Please let me know. Many thanks
https://news-trading.com/info/money-for-posts

Hi there this is somewhat of off topic but I was wanting to know if blogs use WYSIWYG editors or if you have to manually code with HTML. I'm starting a blog soon but have no coding know-how so I wanted to get guidance from someone with experience. Any help would be greatly appreciated!
https://news-trading.com/

Oldalak